Munkaidő naptár 2023 (extra nyomtatható fájl és pdf)

 

 

Mi a Munkaügyi naptár lényege?

 

Minden bérszámfejtőt, munkaügyest és HR szakembert munkájából eredően foglalkoztat a gondolat, hogy a következő évben hány munkanapra, hány áthelyezett munkanapra kell számítani és azt áthelyezett munkanapokat mikor kell ledolgozni.
És ezek az információk igen lényegesek a munkavállalóknak is. Ehhez nyújt segítséget a Munkaügyi naptár, melyet nem csak megnézni érdemes, hanem olyan oldalt érdemes keresni, melyről letölthető kinyomtatható formában a Munkaügyi naptár. Így mindig kéznél lesz az egész év során minden érintettnek.

Mit is tartalmaz egy Munkaügyi naptár?

Mint fentebb már említettük, a Munkaügyi naptár fontos részét képezik a munkaszüneti napok, valamint az áthelyezett napok, a ledolgozandó munkanapok és pihenőnapok darabszámának ismerete mellett.

 

Tehát pontosan megállapítható a 2023. évi Munkaügyi naptárból, hogy 2023 egyes hónapjaiban hány munkanappal, munkaórával, munkaszüneti-, illetve pihenőnappal kell majd számolnunk.

 

A bérszámfejtés összegét is befolyásoló tényező a munkanapok száma, hogy mennyit kell dolgozni az adott hónapban és hogy esik-e munkaszüneti napra áthelyezett munkanap. Ezek mind olyan tényezők, amik ismerete nélkül nem tudunk pontos bérszámfejtést készíteni.
Igaz, hogy pár éve a munkaszüneti napra, (régen ünnepnapra) a havibéreseknek már nem jár munkabér, amelyet a korábbi időszakban megszoktak a munkavállalók, azonban a szombati „ledolgozós” munkanapok miatt mégis számít, hogy az az ünnepnap mikor lesz.

A dolgozók számára pedig fő kérdés a hosszú hétvégék és a szombati ledolgozandó munkanap áthelyezések száma. Hiszen mindenkit érdekel, hogy mennyivel több szabadidő jut, vagy éppen kevesebb, mert szombati munkanappal is számolni kell.

Egy jó Munkaügyi naptár segíti a dolgozót, hogy a lehető legtakarékosabban ossza be a szabadságát, persze minden munkatárs hasonló törekvésére is számítva. Kihasználhatjuk a csonka heteket, a hosszú hétvégékkel megmentve pár nap szabadságot a következő időszakra. Tehát hosszabban pihenhetünk kevesebb szabadság felhasználásával.

 

Nézzük a gyakorlatban!

 

Az alábbi Munkaidő naptárból jól látszik, hogy 2023-ban:

 

Összesen 251 munkanappal kell számolni, ami havi bontásban a következőképpen néz ki:

 

  • 2023 január: 22 munkanap; 176 munkaóra
  • 2023 február: 20 munkanap; 160 munkaóra
  • 2023 március: 22 munkanap; 176 munkaóra
  • 2023 április: 18 munkanap; 144 munkaóra
  • 2023 május: 21 munkanap; 168 munkaóra
  • 2023 június: 22 munkanap; 176 munkaóra
  • 2023 július: 21 munkanap; 168 munkaóra
  • 2023 augusztus: 23 munkanap; 184 munkaóra
  • 2023 szeptember: 21 munkanap; 168 munkaóra
  • 2023 október: 21 munkanap; 168 munkaóra
  • 2023 november: 21 munkanap; 168 munkaóra
  • 2023 december: 19 munkanap; 152 munkaóra

 

Tehát 2023-ban 251 napot, azaz 2008 munkaórát dolgozunk, kicsit kevesebbet, mint 2022-ben, 2021-ben vagy 2020-ban.

Letölthető Munkaidő táblázatunkból is tájékozódhatsz, hogy az adott hónap mennyi munkanapot tartalmaz.

Wtbér Munkaidő naptár 2023 letölthető nyomtatható

Munkaszüneti és áthelyezett pihenőnapok, hétvégi munkanapok, hosszú hétvégék

 

A Munkaügyi naptár elárulja, hogy mikor lenne a szokottnál is hosszabb a hét a szombati ledolgozós napokkal, így már előre jelezhető, hogy a dolgozó szabadságát felhasználva mégis marad a megszokott 5 napos munkavégzésnél. Azon dolgozók, akiknek a munkaidő beosztása tartalmazza a hétvégi munkavégzést, már nem számolhatnak a szabadság bevonásával ilyen fajta felhasználhatóságával.

Munkaszüneti napok 2023-ban:

 

Január 1.

Március 15.

Április 7; 9-10.

Május 1.; 28-29

Augusztus 20.

Október 23.

November 1.

December 25-26.

 

Ezeket az információkat is megtalálod a WTbér Munkaidő naptárjában. A linkre kattintva tudod letölteni és kinyomtatni saját-, és munkatársaid részére

A Munkaidő naptár letöltésének menete:

Kattints jobb gombbal a linkre Wtbér Munkaidő naptár2023nyomtathato.pdf (1)

Válaszd a Letöltés lehetőséget.

 

Mennyi hosszú hétvége vár ránk 2023-ban?

 

Ha a dolgozó szeretné egyszerűen áttekinteni beosztását, számontartani a munkafolyamat elvégzésével mikor, mennyi időt tölt, akkor számos naptártervező áll rendelkezésre ennek nyilvántartására és folyamatos vezetésére. A Munkaügyi naptártervező segítséget nyújt a rugalmas munkaidő beosztására és a homeoffice során végzett munkafolyamatok regisztrálására.

Már előre tudjuk, hogy 2023. sem lesz a hétköznapra eső ünnepek éve, ami viszont ritkán jön össze, hogy egyetlen szombati napra jutó ledolgozós munkanap sem lesz az ünnepnapi áthelyezések miatt a 2023.-as évben, amit már most mutat a Munkaügyi naptár 2023 -as kiadása.

Ha már a Munkaügyi naptár 2023. is érdeklődése középpontjába került, ajánljuk a letölthető 2023 munkaügyi naptárunk megtekintését.

Itt megtudhatja, mennyi munkanap és hány munkaszüneti nap várható 2023-ban.

WTBÉR Munakidő naptár 2023 nyomtatható

WTBÉR Munakidő naptár 2023 nyomtatható

Gyakran ismételt kérdések

 

  • Hány munkaszüneti nap lesz 2023-ban?

Összesen 13 munkaszüneti nap van 2023-ban, melyből az év második felében 5 darabra készülhetünk.

  • Mit tartalmaz egy munkaügyi naptár?

Minden a bérszámfejtéshez fontos információt a munkanapok, munkaszüneti-, és áthelyezett munkanapok tekintetében.

 

  • Mennyi hosszú hétvége vár ránk 2023-ban?

Az első félévben is 2 db hosszú hétvégére, és a második félévben is 2 db hosszúhétvégére számíthatunk.

 

  • Mennyi munkanap és munkaszüneti nap várható 2024-ban?

Munkanapokból összesen 251 , munkaszüneti napból 12, hosszú hétvégéből 6 db vár ránk jövőre.

 

Összességében tehát a Munkaidő naptár megmutatja, mennyit kell dolgoznunk az adott évben, és ezt havi bontásban is láthatjuk. Tájékozódási pontot nyújt a beosztástervezéshez, a munkaelosztáshoz és egyben arról is értesülhetünk mikor lesz munkaszüneti nap, milyen napokra esik a karácsony.

 

 

Ha bérszámfejtési szolgáltatásra van szüksége, esetleg WTbér bérszámfejtő programunk keltette fel érdeklődését – az alábbi linken könnyedén kapcsolatba léphet velünk!

 

Az idei nyár változásokat hozott a szabadságok, pihenőidők terén, melyekről itt írtunk bővebben!