Rendkívüli szabadság: mikor és hogyan vehető igénybe?
Rendkívüli szabadság: mikor és hogyan vehető igénybe?
Bárki életében bekövetkezhet olyan váratlan – általában negatív – esemény, aminek következtében szinte hirtelen, előre el nem tervezett időt kell felszabadítani. A rendkívüli szabadság pontosan az ilyen esetekre lett kitalálva. Még akkor is, ha jogilag és a munka törvénykönyvében nehezen definiálható fogalomról van szó. Munkáltatóként azonban ugyanúgy biztosítani kell ezt a fajta távollétet indokolt esetben.
A rendkívüli szabadság jelentése és értelmezése
A rendkívüli szabadság kérdése azért is rendhagyó némiképpen, mert a munka törvénykönyve (mt.) külön nem tér ki rá. Jogi értelemben azonban az 55. §-ban (mentesülés a munkavégzési kötelezettség alól) mégis találhatunk rá utalást. De a fizetés nélküli szabadság, a temetési szabadság is szinonimaként szolgálhatnak.
Alapvetően azonban olyan esetekről van szó, ahol jó esetben nincs is igazán szükség törvényekre, hiszen munkáltatóként a humanizáció nevében is érdemes elengedni a dolgozót ilyen időszakban.
Milyen lehetőségeket sorolunk a rendkívüli szabadság kategóriába?
Az erre vonatkozó szabály értelmében a munkavállaló mentesülhet a rendelkezésre állás és munkavégzés alól
- keresőképtelenség esetén,
- az emberi reprodukciós eljárással összefüggő egészségügyi kezelés idejére,
- kötelező orvosi vizsgálat tartamára, véradáshoz szükséges időtartamra – legalább négy órára, valamint szoptató anyák esetén a szoptatás első hat hónapjában naponta kétszer egy, ikergyermekek esetén kétszer két órára, a kilencedik hónap végéig naponta egy, ikergyermekek esetén naponta két órára. Továbbá,
- hozzátartozó halálakor két munkanapra,
- általános iskolai tanulmányok folytatása vagy továbbképzés esetén a képzésben való részvételhez szükséges időre,
- önkéntes vagy létesítményi tűzoltói szolgálat ellátása idejére, bíróság vagy hatóság felhívására vagy az eljárásban való személyes részvételhez szükséges időre,
- különös méltánylást érdemlő személyi, családi vagy elháríthatatlan ok miatt indokolt távollét idejére, valamint
- munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott időtartamra.
Ezek tehát olyan események és történések a munkavállaló életében, amelyekre való tekintettel joggal kérheti a rendkívüli szabadság lehetőségét.
Rendkívüli szabadság: hogy néz ki a gyakorlatban?
A nyaralásokat és szabadságolások az ember általában jó előre, szépen megtervezi akár egész évre. Így munkáltatóként is lehet vele számolni, hogy a nyári uborkaszezonban elutazik valaki két hétre és például helyettesíteni kell. A rendkívüli szabadság azonban nem ilyen. Fontos, hogy ilyen esetben ne a munkavállalót terheljük abból a szempontból, hogy oldja meg a helyettesítését, vagy fejezze be előbb a munkáját. Ez a munkáltató felelőssége.
Rendkívül szabadság kivétele
Amennyiben a főszabályt vesszük figyelembe, a munkavállalónak legalább tizenöt nappal korábban, írásban kell bejelentenie a rendkívüli szabadság kivételét. Persze ez nem minden esetben valósítható meg. Munkáltatóként ezért itt is a rugalmasság jegyében javasolt eljárni.
A fizetési nélküli szabadság végét szintén be kell jelenteni, kivéve akkor, ha határozott időtartamról állapodtak meg a felek.
A rendkívüli szabadság időtartama
Alapvetően 2 nap távolléről van szó, de akár hosszabb időre is lehet igényelni, például hozzátartozó ápolásakor és hasonló esetekben. Temetés esetén 60 nappal a halálesetet követően a munkáltató jogilag sem tagadhatja meg a munkavállalótól a távollétet, ilyenkor pedig az időtartam is annak intézéséhez és a konkrét naphoz igazodik.
Rendkívüli szabadság minta
Nézzünk egy lehetőséget írásbeli kérelem benyújtására. Egy levél a következőképpen nézhet ki:
- Munkavállaló neve és adószáma
- Munkáltató neve és adatai
- Munkavégzés helye
- Kérelem tárgya: rendkívüli szabadság
- Részletes indoklás, ha szükséges (pl. tanulmányi szabadság esetén)
- Bármely további információ vagy dokumentum, ami szükséges lehet a kérelem teljesítéséhez
Utána például a következő megfogalmazás:
“Kérném a rendkívüli szabadságot az alábbi ok(ok) miatt:
- [itt részletezni az indokot vagy indokokat].
Köszönöm megértésüket és az időben történő válaszukat, a soron kívüli elbírálást.”
Amennyiben ezeket a pontokat és megfogalmazásokat tartalmazza a levél, munkáltatóként vegyük minél előrébb a jóváhagyást.
Szabadságtervező modul: a WTBÉR bérszámfejtő programmal egyszerűbb!
A WTBÉR bérszámfejtő program nemcsak a szabadságok előre megtervezésében segít, hanem a váratlan események kezelésében is. Így minden sokkal átláthatóbb és transzparens lesz, valamint a helyettesítéseket, a kimaradt munka pótlását is egyszerűbben lehet menedzselni.
A szabadságtervező modul folyamatos visszajelzést ad a szabadságolások miatti állomány feltöltöttségéről, így azokat napról napra lehet egyeztetni a napi tényleges jelenlétekkel. Hónap végén pedig minden adat átkerül a bér modulba, így végül minden körbe ér és jól rendszerezhető lesz.
Vegye fel velünk a kapcsolatot!