SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓT ÉRINTŐ VÁLTOZÁSOK 2021-BEN

Január elseje valamennyi évben változásokat jelent az adózásban, idén pedig a pandémiára tekintettel is még különleges módosításokat is szem előtt kell tartanunk a bérszámfejtés során. Összegeztük az aktuális adóévre vonatkozó változásokat.

Személyi kedvezmény

20201.  január 1-től adóalapból érvényesíthető kedvezménnyé alakul a személyi kedvezmény. Az új szabályozás szerint a jogosult magánszemély havonta a minimálbér egyharmadával (53 667 forinttal a 2020-as minimálbér alapján, a 2021-ban hatályos döntés még nem született) csökkentheti az összevont adóalapját. A személyi kedvezmény előrébb került az érvényesítési sorrendben, az első házasok kedvezményét és a családi kedvezményt megelőző sorrendben érvényesíthető.

Járványügyi szűrővizsgálat adómentessége

Adómentessé válik a járványügyi szűrővizsgálat a juttatás időpontjától függetlenül. Ennek fényében akkor sem szükséges adóköteles jövedelmet megállapítani, ha az új típusú koronavírus-járvány első hullámának időszakában végeztek szűrővizsgálatot a kifizető finanszírozása mellett. A rendelkezés a törvény kihirdetését követő napon hatályba lépett, és visszamenőlegesen is érvényesíthető.

Home office költségei

Veszélyhelyzet ideje alatt (2020. november 12-től jelenlegi határozás szerint 2021. február 8-ig) igazolás nélkül, költségként elszámolható tételnek minősül a home office munkavégzés keretében munkát végző munkavállalónak havonta maximum a minimálbér 10 százalékának megfelelő összeg (jelenleg 16.100 Ft, a 2021-ben érvényes minimálbérről még nem született döntés). A rendelkezés a tavaly novemberben elfogadott 487/2020 Kormányrendeletben szerepel és csak abban esetben alkalmazható, ha a munkavállaló nem számol fel a távmunkavégzéssel kapcsolatos internethasználati-, ingatlan bérleti díjat illetve rezsi költségeket.

Családi gazdaságokkal és mezőgazdasági őstermelőkkel kapcsolatos új szabályozás

Az őstermelők és a családi gazdaságban dolgozó termelők 2021. január 1-től három működési forma közül választhatnak: maradhatnak őstermelők, alkothatnak őstermelők családi gazdaságát vagy családi mezőgazdasági társaságot. Az őstermelői státusz átkerült a családi gazdálkodókról szóló törvények hatása alá.

A korábbi évi 600 ezer forintról, az éves minimálbér felére nő az az értékhatár, amelyet el nem érő éves bevétel esetén az őstermelőnek nem keletkezik személyijövedelemadó-kötelezettsége átalányadózás esetén.

2021-től a mezőgazdasági őstermelők átalányadózónak minősülnek az éves minimálbér tízszereséig.

KATA-s vállalkozókat érintő változások 2021-ben

Január 1-től egy magánszemélynek csak egy kisadózói jogviszonya lehet, a legkorábban bejelentett jogviszonyában, a többi kisadózói jogviszonyát törli az adóhatóság.

Idén év elejétől, ha a KATA-s vállalkozó kapcsolt vállalkozási viszonyban álló kifizetőtől szerez bevételt, akkor 40 százalékos adófizetési kötelezettség terheli. Ha külföldi kifizetőtől, akkor csak a bevétel 71,42 százaléka után.

Amennyiben a kisadózó a tárgyévben vállalkozásának az év elejétől számítva összesen 3 millió forintot meghaladó összegű bevételt juttat, az azt meghaladó összegű juttatás 40% adót kell fizetnie.

Nem mentesül a tételes adó (50/75/25 ezer forint/hó) megfizetése alól a kiadózó vállalkozás, ha külföldi kifizetővel fennálló kapcsolt vállalkozási viszony vagy külföldi kifizetőtől származó, 3 millió forintot meghaladó éves bevétel alapján 40 százalékos adó fizetésére kötelezett.

KIVA mértéke csökken

A kisvállalati adó (KIVA) mértéke 12 százalékról 11 százalékra csökken, és a bevételi értékhatár hárommilliárd forintra, a kilépési pedig hatmilliárd forintra nő.

Változás a szociális hozzájárulási adó alapjában

A szociális hozzájárulási adó alapját a felszolgálási díj a továbbiakban nem képezi.

A társadalombiztosítási módosítások is történtek: visszamenőleges hatállyal 2020. július 1-től – bekerült a mentességek körébe a csecsemőgondozási díj. Ennek értelmében nem kell megfizetni legalább a minimálbér 30 százalékából a társadalombiztosítási járulékot, ha a munkaviszonyban álló személy csecsemőgondozási díjban részesül.
Ennek megfelelően a munkáltatónak nem kell megfizetnie a csecsemőgondozási díjban részesülő alkalmazottja után a szociális hozzájárulási adót. Szintén visszamenőleg, tavalyi év július 1-től kell alkalmazni a fizetési mentességet.

Őstermelőket érintő változások 2021 január 1-től

 

Ha a biztosított őstermelő nem választ magasabb tb-ellátás céljából magasabb összeg utáni fizetést, akkor

• a biztosított mezőgazdasági őstermelőnek szociális hozzájárulási adó alapja éves szinten a tárgyévi összevont adóalapba tartozó, őstermelői tevékenységből származó jövedelme, de havonta legalább a minimálbér, kivéve, ha az őstermelői tevékenységből származó bevétele az adóévben nem éri el az éves minimálbér felét, ez utóbbi esetben ugyanis nem kell szociális hozzájárulási adót fizetni;

• az átalányadózást választó biztosított mezőgazdasági őstermelő az új szabály alapján szintén nem fizet szociális hozzájárulási adót, ha az éves minimálbér ötszörösét nem éri el a mezőgazdasági őstermelő – támogatások nélküli – bevétele, azaz az átalányadózást választó, járulékfizetésre kötelezett mezőgazdasági őstermelő saját maga után havonta a minimálbér után fizeti a szociális hozzájárulási adót, kivéve, ha az éves minimálbér ötszörösét nem éri el a támogatások nélküli bevétele.

A családi gazdaság tagjaként bejegyzett magánszemély, aki a mezőgazdasági termelő tevékenység tekintetében az egyéni vállalkozói nyilvántartásban szerepel, a szociális hozzájárulási adóval kapcsolatos adókötelezettségét az egyéni vállalkozókra vonatkozó szabályok szerint teljesíti.

 

Biztosítási jogviszonnyal nem rendelkező mezőgazdasági őstermelő évente az összevont adóalapba tartozó őstermelői tevékenységből származó jövedelme után köteles a szociális hozzájárulási adó megfizetésére.

 

Szociális hozzájárulási adó fizetésére nem kötelezett:

• az éves minimálbér felét az adóévben el nem érő őstermelői tevékenységből származó támogatások nélküli bevétellel rendelkező mezőgazdasági őstermelő, illetve

• az éves minimálbér ötszörösét az adóévben el nem érő őstermelői tevékenységből származó – támogatások nélküli – bevétellel rendelkező, átalányadózást választó mezőgazdasági őstermelő.

 

Széchenyi Pihenőkártya

A Széchenyi Pihenőkártya kapcsán átmeneti időre szociális hozzájárulási adó fizetésére mentességet írtak elő, amelyet 2021. június 30-áig meghosszabbítottak. A mentesség 2020. április 22-től él.

Változott 2021. január elsejétől a szakképzési hozzájárulási költség is, ennek következtében a gazdálkodó szervezeteknek valamennyi meghatározott juttatás után szakhó-t kell fizetniük.

 

Szakképzési hozzájárulás

2021. január 1-től a gazdálkodó szervezeteknek valamennyi egyes meghatározott juttatás után is szakképzési hozzájárulást kell fizetniük.

Megváltozott munkaképességűek ellátása

2021. január 1-től megszűnik a kereseti és folyósítási korlát, így a megváltozott munkaképességűek ellátásait bármely jogviszonyban folytatott munkavégzésből, keresőtevékenységből származó kereset összegére tekintet nélkül folyósítani kell.

 

Adótartozások rendezése

A magánszemélyek évente egyszer, félmillió forint helyett egymillió forintig igényelhetik a 12 havi automatikus részletfizetési kedvezményt. A könnyítések érintik az szja-bevallást is – és már a májusban benyújtandó 2020-ról szóló bevallásban – kétszázezer forint helyett – félmillió forintos tartozásig, hat hónap helyett szintén 12 hónapra kérhető a személyi jövedelemadóra és a szociális hozzájárulási adóra a pótlékmentes részletfizetés.

A kezdő vállalkozások speciális, személyre szabott segítségnyújtási időszaka, az úgynevezett mentorálás eddig féléves időszaka egy évre nő.